Awakening...

Próbálok csendben körülnézni. Nem akarom senkinek a figyelmét magamra vonni.
Ránézek a végtagjaimra, hogy szabadok-e. Igyekszem valami kijáratot keresni a tekintetemmel. Egy ajtót, vagy ablakot.

-De mi a bajom, ugye nem valami súlyos? - kérdezem nő(vér)t riadtan, közben mégiscsak felkönyökölök az ágyban, amint elengedi a vállam és aggódva, a legrosszabbtól tartva, végig nézek a testemen.

Sopi:

Ahogy körbenézel, a négyszer négy méteres szobában teljesen egyedül vagy. Teljesen puritán és egyszerű, csak a műszerek azok amik megtörik a szoba egykedvűségét. Baloldalt hatalmas ablakon keresztűl süt be a nap, jobbra tőleg meg a szoba ajtó. Végtagjaid teljesen szabadok. És bár erőtlennek érzed magad, fel tudod emelni a kezed.

Dani:

- Nem valószínű, hogy bármilyen súlyos problémája lenne most már. - mondja kedves hangsúllyal, miközben felkönyökölsz, hogy végignézz a testeden, ami teljesen éppnek tűnik.
- Szegénykém ha tudná hogy mi történt vele. Vajon én mondjam el neki? Vagy a doktor úr?

- De mégis mi bajom? - kérdezem most már türelmetlenül mi-ért va-gyok itt?
Megtapogatom az arcom is, meg körbenézek a kórteremben, hátha megpillantok valahol egy tükröt.

Próbálok erőt venni magamon és felülni. Végignézek a testemen, hogy megvan-e mindenem, majd nekilátok a csövek eltávolításának.

Dani:

- Nos... Ön... - már mondaná, mikor félbeszakítja egy nyíló ajtó és egy fehér köpönyeges férfi lép be, mögötte egy másik fehér ruhás hölggyel aki közel van egy mázsához.
- Nahát! Épp ideje hogy felébredt kedves Dániel...
- Milyen az állapota? - Kérdezi a nővért, aki eddig tett vett melletted.
- Kielégitő Doktor úr. Semmi baja látszólag...
- Rendben. Azért egy általános kivizsgálást végezzünk rajta. - nyúl a korlapodhoz és a tolla után, majd ráfirkant. A nagyobb nővér pedig egy injekciós tűt készít elő.
- Nos, kedves Dániel... örülünk hogy felébredt. Napra pontosan másfél évet feküdt kómában...

Sopi:

Igen, látszólag mindened megvan. A csövek pedig, nos az egyiket kihúznád, de elég fájdalmas már csak a megmozgatása is. El is engeded... hat cső van összesen... kettő a lábadon, kettő a kezeden, és... kettő a halántékodon, ahogy megtapogatod.
Aztán nyílik az ajtó...
- Nahát végre felébredt... - mosolyog rád a világ legrondább embere, akiről hirtelen azt sem tudod eldönteni hogy férfi e vagy nő... furcsa szín is villan meg hirtelen körülötte, és érzed, mintha rohadna és be lenne szennyezve az egész... ember(?). Ahogy közelebb lépked hozzád, megcsapja az orrod egyfajta dögletes bűz is... és látod, hogy arcáról cafatokban lóg le a bőr...
- Örülök hogy jobban van...

Összeszorítom a szemem és újra kinyitom, hátha csak hallucinálok. Azért igyekszem távol tartani az ocsmány testét magamtól.
- Hol vagyok? Ki maga?

- Ugye, azt a injekciót nem nekem vette elő?! - ülök fel teljesen az ágyba, és a lábaim magam elé felhúzom, védőn - tű fóbiám van és vér fóbiám, az utolsó vérvételnél az intenzív osztályon kötöttem ki, mert lefejeltem a csempepadlót a váróban amikor elájultam!!!

Sopi:

- Linda nővér vagyok... és kórházban van... azért jöttem, hogy megnézzem magát... de úgy látszik jobban van, ezért hívom is a doktor urat. - Mondja enyhe torz női hanggal, miközben folyamatosan közelít feléd rohadó arcával és hullabűzével. Tőled már csak két méterre van...

Dani:

Amikor hirtelen fel akarsz ülni, ismét mázsás súly nehezedik rád, ami visszataszít az ágyadba. Egyedül a lábadat tudod magadhoz húzni...
- Ez csak egy kis vitaminkoktél. Pont azért hogy megerősödjön...
- Ne aggódjon csak egy apró szúrás... - Látod ahogy a nagydarab nő rád néz... közben kétszer megnyomja a szurit és spriccent vele a levegőbe...

- A doktor urat? Mi a neve a doktornak? - próbálom feltartani a kérdéssel.
- Miért vagyok a kórházban?

Sopi:

Láthatóan meglepted a kérdésekkel, mert savó szeme tágra nyílik.
- Őőő... nos magát rendőrök hozták be néhány napja. Súlyos sérülésekkel. - Aztán a falon lévő telefon felé nyúl aszott, de gennyet erjesztő kezével.
- Kaszás doktor? A betegünk felébredt! - majd a telefont leteszi, és torz arcán gonosz mosollyal az irányodba fordul...

- Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdem a nővért. Hátha ezzel sikerül még egy kis időt nyernem.
Ez egy hulla, mégis beszél. Egy zombi. Ébren vagyok egyáltalán?
Körbenézek, hogy látok-e valami tükröződő felületet, amiben megnézhetném magam.
- Mik ezek a csövek? Mit adnak nekem?

- Én nem akarok semmilyen szurit! - nyafogok most már félrefordított fejjel mert nem bírom nézni se, de egy csöppet sem tágítok a harcállásomból, és ha felülni nem is tudtam, hát hátranyomom az ágyban magam a lábaimmal, a párnámat az ágy végének préselve - Miért nem kaphatom meg azokat vitaminokat tablettában?!!! - érvelek kétségbeesetten

Eirun

Felriadsz álmodból... a szobában mély sötétség honol. Már nem vagy álmos, ezért feltornázod magad az ágyból és még nyújtózol is egyet. Kinézel az ablakon és látod, a teljes égboltot fekete és sötétszürke felhők borítják.
Kényelmes érzés fog el, hogy nem kell kimozdulni végre, főleg hogy szombat van. És most úgy érzed az sem gond, hogy Caius vagy valaki más nem keresett. Lehet ez is a rossz idő miatt van, de nem bánod.
Megmosakszol majd szépen felöltözöl. Lemész... egyedül Évi van ott, aki rögtön rádparancsolt hogy segíts neki az asztal megterítésében és pakold ki a hűtőből a cuccokat.
Nincs is jobb mikor kora hajnalban baszogatnak hogy ezt meg azt tedd. Ráadásul pont szombaton. Nyolc féle halálmódot rögtön elképzelsz, de megnyugtatod magad azzal hogy előbb utóbb úgyis elnyeri a büntetését. Nah meg pár óra és elhúznak a faszba... hál istennek, már ha egyáltalán létezik. Csak a hülyék mozdulnak ki ilyen szar időben. Igaz, nem tudod hova mennek... de a lényeg egyedül maradsz, végre nyugton. Később lejönnek a többiek is és reggeliztek, majd amilyen gyorsan csak tudsz, felmész a szobádba. Valahogy, egyáltalán nem laktál jól, pedig ettél rendesen. Igaz nem is ízlett annyira se a kenyér, se a margarin... a szíved szokatlanúl erősen megdobban. Bekapcsolod a géped és a forumokat kezded el böngészni. A beküldött linkeket megnézed... valaki rajzolt egy gyönyörű képet arról, ahogy szex közben a nő felfelja a férfit. Akár a sáskáknál... jót mosolyogsz magadban. Visszaírsz a beküldőnek egy pozitív visszajelzést...
Most már biztosan indulnak. Hallod is ahogy matatnak lent. Évi még megparancsolja, hogy takarítsd ki a fürdőszobát, és a saját szobádat is. Shit!. Elköszönsz tőlük. Végre. Teljesen egyedül, bár kaptál feladatot is... hát mégsincs isten, vagy szarik rád. A feladatok, noss... azok még várhatnak egy kicsit magára.
El is merülsz saját perverz világodban... leginkább a kötözős és ...
Azonban felriadsz, mert mintha valaki kinyitotta volna a bejárati ajtót lent... még nem jöhettek vissza, az nem lehet!


Sopi:

- Hát persze. - Válaszol a nő nyájas ugyanakkor rekedtes hangján, és elindul a szobában lévő csaphoz, egy üres pohárral. Közben nagy nehezen feltornázod magad, és az ablak pont kapóra jön. Saját magad tükörképét ha nem is tisztán de jó látod. Önmagad vagy mint mindig, nyoma sincs semmiféle változásnak. Hallod, ahogy a nő elzárja a vízcsapot és fordulsz is felé, mikor már közel sem olyan csúnya, csupán néhány folt tanúskodik zombi mivoltára, de a rohadás és a viszolygás érzése nem szűnt meg ettől a valamitől, csak talán valamivel enyhébb.
- Ezek a csövek biztosították azt, hogy... - aztán félbeszakad. Belép egy doktor szintén rohadt rusnya arccal. Ha ez hozzád ér, akkor tutti összeszarod magad...
- Jó reggelt kedves Péter! Hogy érzi magát? - fröcsög a szája, és ő is hozott valami furcsa szagot magával. Latrina szagot. Ez a kettő együtt már nem kevéssé émelyítő...
- Némi vizsgálatot tartunk, és ha jól van, akkor el is mehet... rendben?


Dani:

- Hé hééé! Nyugalom. Már meg is vagyunk. Látja?... semmiség volt az egész. Hamarosan hatni fog a szer és akkor egy nővér segít magának majd hogy ismét a két lábán tudjon járni...
- A családját már értesítettük arról, hogy Ön felébredt. - Hamarosan ők is itt lesznek.
- Judith nővér, hozna Dánielnek valami ebédet? Biztosan nagyon éhes... - és valóban, farkaséhes vagy... egy elefántot meg tudnál enni. A férfi közben megtapogatja a pulzusod, és a szíved is meghallgatja.
- Nem lessz itt semmi gond. - Közben visszajön a csinos Judith nővér egy tálcányi étellel és itallal. A doktor úr feláll és a nagy darab nővér követi kifelé.
- Bárcsak tudhatnám milyen érzés lehet kómában feküdni. Vajon mit érezhetett és álmodhatott közben? - Nézed a doktor hátát, de a nagydarab nő nem válaszol semmit rá.
- Akkor segítek felülni... - mondja judith, majd valamit megnyomott az ágy oldalán, mert az kezd megemelni téged függőleges ülőhelyzetre...
- Szeretem az esetlen pasikat. Olyan édesek... - Jön a hang Judith szájából, de olyan mintha ajkai meg sem mozdultak volna. Akaratlanúl is nagyot nézel.

Próbálom magam meggyőzni, hogy ez csak egy rossz álom. Zombik nincsenek.
Csak képzelődöm, csak képzelődöm, csak képzelődöm.
Majd felmérem az orvost, hogy van-e nála valami, amivel árthatna nekem. Ha látszólag ártalmatlan, akkor válaszolok:
- Rendben.
Fujj bakker, de undorító ez a szag.
Közben odaszólok a nővérnek is:
- Linda nővér! Mit is mondott ezekről a csövekről?
Tekintetem rászögezem a csövekre, azoknak legalább nem rohad a külseje.

Sopi:

- Ezen keresztül juttattunk vitaminokat a szervezetébe amíg nem volt magánál. - mondja a nő.
- Hadd vizsgáljam meg... kérem üljön fel. - Szól Kaszás doktor, és beteszi a fülébe a hallókáját, hatására gennyes préselődés hallatszik... és közben az undor nem szűnik meg. Alig tudod visszafogni magad, hogy el ne menekülj...

Kényszerítem magam, hogy a doktor felé forduljak. Ha bármivel próbálkozik, így hatásosabban tudok védekezni.
- Ha nagyon muszáj. - mondom neki és felülök az ágyon.
- Milyen nap van ma? Mennyi ideje vagyok itt? - kérdezem, továbbra is kíváncsian.

Sopi:

Csoffadt kezeivel feléd nyúl. Csak a fémes hallókája az ami elválasztja a kezét a testedtől. És alig tudod visszafogni magad hogy ne viszolyogj. Ez a töménytelen negatív hatás az érzékszerveidre kezdi érzékeltetni magát... megfájdult a fejed is...
- Szerda van, és három napja fekszik bent.
- Enyhe égési sérüléseket szerzett, de azokat már kezelésbe vettük. Illetve némileg alultápláltnak tűnt, ezért vitaminokkal bombáztuk a testét... - Látod hogy mind a növér és a fickó arca teljesen kitisztul, ahogy a hangja is. A szag is eltűnik, bár az emléke elég erős. Valahogy benned marad egyfajta érzés... hogy ha ezek tényleg emberek és nem zombik vagy akármik, akkor is mocskosak és undorítóak...

- Aha. Ez remek. És most már elmehetek?
Szeretnék minél hamarabb eltűnni a közelükből.
Égési sérülések? Vajon hogy szereztem őket? A legutóbbi dolog, amire emlékszem... a csomagtartó... Eladott a saját családom! Ezt sohasem bocsájtom meg nekik.
Igyekszem nem kimutatni, hogy milyen csalódottságot érzek belül. Inkább valami más irányába kényszerítem a gondolataimat:
És mégis élek. Látszólag egészséges vagyok. Ki kell derítenem, mi történt velem. Hogy egyáltalán hol vagyok. És ez a zombis dolog is aggaszt...

Halkan felkelek, és tovább hallgatózom... Úgy utálom őket.

Ha nem hallom, hogy beszélnének, rutinosan ökölre fogom a kis sárga nyelű ollómat, hogy a hegye a középső és a gyűrűs ujjam között kiálljon, aztán macskaléptekkel, a mamuszomat hátrahagyva, a szobám ajtaját nagyon csendesen kinyitva, fegyvert markoló jobb kezemet zsebre téve monoton ereszkedésben lesétálok az U-alakú lépcsőn, folyamatosan a látószögemben tartva azt a területet, ahonnan jöhet valaki. Harcra készen, de a helyzetfelmérés falát a reflexeim elé helyezve, céltudatosan, relatíve kevés esélyt adva annak, hogy valaki betört ide. Arcomon színlelt mosoly. Az is lehet, hogy csak behaluztam a dolgot, és esetleg kint volt valami.

Sopi:

Igen, most már elmehet, csak hadd nézzem még a kezét... csodás... már alig látszik... ezzel a krémmel kenegesse a piros felületet... - mondja kedvesen a doktor, de az arca visszatér abba a szörnyűséges állapotba... és hangja is visszatorzul ahogy a nővéré is.
Nem bírod tovább és kisietsz, becsapva magad mögött az ajtót... enyhén zihálsz, de ismét érzed a szagokat... csak nem közelít a doktor és nővérzombi az ajtóhoz... ár fordulnál vissza, mikor a folyosón meglátod... a többit... egy tucatnyi van... a közelbe lévők felfigyelnek aszott arcukkal és beesett szemükkel téged vizsgálnak. Van közöttük járókeretes és tolókocsis is...
A járókeretes sebesen elindul feléd...


Eirun:

Ahogy az U alakú lépcső közepénél tartasz lefelé, apró csosszanásokat és koppanásokat hallasz.
- Erik itthon vagy? - hallod az ismerős hangot. A ribanc az...

Öklöm összeszorítom az olló körül, aztán elengedem, és kiveszem a zsebemből a kezem.
- Hali. Itt vagyok. Már meg is jöttetek? - Már a faszát se verheti nyugodtan az ember... Ezt utálom ebben a geci házban, ezért nem merek egy kurva csajt se felhozni, bazmeg... Na jó, legyünk meglepettek és semlegesek.

Eirun:

Az utolsó lépcsőfoknál találkozik először a tekintetetek.
- Csak én vagyok. Apád bement Rolival és Ivivel a közértbe vásárolni. - Pakolja le a táskáját, és matat valamit valamit neked háttal, majd feléd fordul.
- És te? Kitakarítottad a fürdőszobát, ahogy kértem? És a szobáddal mi van?

Felsóhajtok, és már felkészülök lelkiekben, hogy már pusztán ebbe is beleköt... Nehogy már én döntsem el, hogyan érzek... Fasz kivan...
- Hnem. Még nem. Mindjárt megcsinálom.

Persze... hápogj csak... Hogy dögölne meg a lányod a szemed láttára, te rohadt kurva... Meg az anyád is...

Eirun:

- Mi a fenét csináltál akkor egész nap? Komolyan mondom. Sohasem nősz fel. Még mindig egy óvodás szintjén vagy. Nem veszed észre? Apád nem tudom mit fog ehhez szólni, de szerintem neki is lesz egy két szava hozzád. Beszélek is vele, hogy le kéne ülni veled ismét Erik, megbeszélni pár dolgot, mert ez így nem mehet tovább... És... az ott a zsebedben micsoda? - kötözködik a kurva... láthatóan szándékosan... úgy néz ki rossz napja volt...
És valóban, az olló vége kilóg a zsebedből...