Awakening...

Dani:

Felébredsz...
Akaratlanúl is az első gondolatod ami bevillan, hogy ismét dolgozni kell menni. Bemész, de valójában semmit nem teszel... vagy legalábbis semmi olyan különlegeset, amiért jobban kéne érezned magad, mint a dög unalom és a kényszeredettség érzése. És még csak szerda van. Egyedüli dolog ami felvillanyozhatja a délutánod, hogy találkozol a barátnőddel. Meglepő módon rá fog érni... tényleg a mozi... jut eszedbe miközben támolyogsz ki a tök üres lakásban a fürdőszobába, ahol mindössze egy szappan és törülköző fogad, egy samponos flakkon társaságában...
A flakkon valahogy a kezedbe kerül, és tök üres... nagyszerű... még vásárolni is el kell menni... Aztán megmosod az arcod, belenézel a tükörbe, és szokványos reggeli önmagadat látod. Apró borosta már meg is jelent arcodon. Alig költöztél el otthonról, de már most eszedbe jut, milyen jó lenne ha főznének és mosnának is rád...
Szépen lassan összekészülsz és elindulsz dolgozni. Bent a szokásos punnyatag hangulat fogad... most méginkább. Néhány embert szabira küldtek. Leülsz a gép elé, bekapcsolod... jah és még postolnod is kell gundamba... a baj az, hogy most megint nem akciós rész következik Excelnek, és valami újat kell kitalálni...
A pc feláll, beloginolsz. Az első, hogy megnyitod a böngészőt... gmail... levelek... forumrpg... és igen. Excel írt, de... Imurai... nos ő megint kimarad. Töröd az agyad, hogy éppen hogyan folytasd, amikor hírtelen valami belehasít a fejedbe... szokatlan és éles fájdalom... felszisszensz akaratlanul is, és kezdeddel a fejedhez kapsz... A fájdalom gyorsan múlik, de furcsa zsibbadás marad a helyén...

- Áhh! - szisszenek fel halkan, a halántékomhoz kapva rögtön masszírozni kezdem
Ki kellett volna aludnom magam basszus, de lehet hogy az a baj hogy még nem ittam semmi folyadékot reggel óta. Lehet, hogy jobban kellene vigyáznom magamra
Felnyomom magam a székből, előbányászok egy fájdalomcsillapítót. Jobb ha be veszek egyet, biztos ami biztos! Aztán a bögrémmel a vízautomata felé veszem az irányt. Közben vetek egy két sanda pillantást a teremre. Persze alig dolgozik még valaki. Szinte mindenki játszik vagy a netet olvassa...

Dani:

Nem is nagyon törődnek veled, mindenki elvan a maga kis szürke világában... az automatából hozzájutsz a vízhez és már vennéd be a gyógyszered mikor egyik munkatársad akinek még a vezetéknevét sem tudod biztosra, odaszól hozzád...
- Héé. Jól vagy? - furcsán őszinte hangon kérdezi, szinte már szokatlan. Bár kételkedsz benne, hogy tényleg igazán érdekli. Talán egy apró sajnálat csak... de miért? És az egészben a legfurcsább az, hogy a srác az előbb még nem volt itt...

- Fogjuk rá... - azzal bedobom a tablettát és leöblítem - egy kicsit fáj a fejem, de az majd segít - mennék a helyemre, még vetek egy pillantást a munkatársra, magamban így háborgok: Nem is ismerem, mit foglalkozik ez velem?!

Nem is ismerem, mit foglalkozik ez velem? Gondolod magadban...
- Ah. Rendicsek - próbál vidámabban viselkedni, hátha megtöri nálad a jeget, majd mikor be akarnád dobni a gyógyszert azt veszed észre hogy hiányzik a kezedből...
Mi a... jön elő ez a két szó akaratlanul is a gondolataid közt...
A srác még visszafordul, hogy rádvessen egy pillantást majd elmegy. Még jó hogy nem látta, hogy üres kézzel kalimpálsz a szád felé... de a gyógyszer?

Most csak leejtettem, vagy beképzeltem, hogy elővettem a pirulát?
Szétnézek óvatosan nehogy rálépjek, hátha csak leejtettem a földre.

Szétnézel és észreveszed a földön, tőled jó két méterre.
Jól elgurult a gyógyszered... Odamész érte és felveszed. Valami apró szösz, vagy kosz is rátapadt...

Férfihoz illó alapossággal lepöckölöm róla, aztán beveszem végre, meg felhajtom a vizet.

Beveszed... visszamész dolgozni, de a tompa zsibbadás csak jó idő múltán kezd megszűnni. De legalább úgy néz ki működött. Cserébe nagyokat ásítozol egész nap, és többször is ránézel az órára mikor lesz vége végre a munkának. Eszedbe jut, hogy valamit tenned kell, így nem állhatsz Niki elé... idő van... végre. lezárod a géped, és éppen állsz fel a székből, amikor ismét belehasít valami a fejedbe... de most egymás után többször is, maga után vonva némi szédülést is... legalábbis próbálsz valami kapaszkodót keresni... mintha megfordult volna a világ veled és teljesen más dimenziókból látnád... ismét egy hasogató fájdalom a fejedbe és még egy... néhány munkatársad is észreveszed, akik feltehetően a zajra és visszafogott ordításodra feléd fordulva téged bámulnak...
- Ebbe meg mi a frász ütött?
- Hé ez most rosszul van? Még a végén feldobja itt a taccsot nekünk... Hé Dani jól vagy?
- Az sem érdekelne ha megdöglene...
Szól mindegyik egymás után, aztán a hangok és a látásod is ködbe vész... csend és nyugodtság vesz körbe téged, és a nagy semmi fekete. Minden olyan békés bárcsak minden így maradna örökre...

Fehér vakító fény jelenik meg előtted, és furcsa foltok... hangok melyeket még nem veszel ki tisztán... kicsit kétségbeesel, de aztán szépen minden kezd kiélesedni idővel... egy fehérbe öltözött nő beszél melletted egy telefonba...
- Igen doktor úr, felébredt!

- Kórházban vagyok? - kérdem a női hang irányába fordulva, s próbálom akaratlagosan kitágítani a pupilláim, hogy jobban láthassam a környezetemet, miközben megpróbálok felülni.

Dani:

- Igen kedves Dániel... de kérem ne erőltesse magát. - Lép oda a nő hozzád, és válladat finoman visszanyomja az ágyba... amit nem is nehéz megtennie, mivel úgy érzed mintha száz kilóval együtt kellett volna felülnöd... kicsit kétségbeesel. Vajon mi történhetett hogy még fel sem tudsz ülni? Kattan be akaratlanul is ez a gondolat...
- Maradjon fekve, a doktor úr mindjárt itt lesz... - közben a nő valamit tesz vesz körülötted, és amikor rád pillant kedves mosolyt küld feléd.


Sopi:

Felkelsz. Borzalmasan aludtál ebben a melegben... vagyis ha tényleg tudtál volna aludni... vagy tucatszor keltél fel az éjjel. Letörölsz egy izzadságcseppet a homlokodról. Pocsékul érzed magad, úgy vánszorogsz ki a fürdőszobáig hogy végre arcodon érezhesd a víz hidegét. Éltető hidegét...
Vagy egy percen keresztül mosod az arcod, annyira kellemes az érzés. Kicsit ki is tisztul az agyad, felébredsz ebből a melankolikus kómás állapotból. Lehet meg kéne fürödni is nem? Jut eszedbe hirtelen ez a lehetőség.
Hallod hogy valaki kintről hangosan beszél. Az apád az... megtörlöd az arcod a törölközőbe, de nem teljesen szárazra. Így még utólag is érzed arcodon a hideg vízcseppek lenyomatát.
- Hé Peti! Jó hogy felkeltél végre. Dobjál be valamit, aztán gyere ki a garázsba... segíteni kell. - Aztán minden más szó nélkül kimegy. Marcsi rögtön feláll és elvonul a konyhába... Öcséd szintúgy csak ő a szobája felé... valami megint történhetett amíg te a fürdőszobában voltál, mert baromira csöndben vannak és mintha kerülték volna a tekinteted. Az utóbbi időben nem megy túl jól az autószerelő üzlet, ezért apád elég ideges szokott lenni, és újra el kezdett cseszegetni téged. Marcsit elbocsátották a varrodából... újabb munkája nincs. Öcséd meg... még mindig az egyetemet járja... és valahogy te vagy a fekete-bárány...
Furcsa papírokat veszel észre az asztal végében, ott ahol apád ült. Ilyen távolról számláknak tűnnek...

Ilyenkor bezzeg jó vagyok. Remélem nem tart soká. Jól esne az a zuhany.
- Nektek is jó reggelt!
Leülök az asztalhoz, ahol az imént még az apám ült és megnézem azokat a papírokat. Közben eszem néhány falatot, ha találok valami fogyaszthatót.

Sopi:

Igen, még találsz... szokatlanul bőséges reggelit hagytak neked...
Egy zsömlét kényelmesen el is kezdesz kenegetni. Van dzsem, vaj, felvágott, és sajt. Beleharapsz az első kenyeredbe...
A papírok pedig tényleg számlák és... fizetési felszólítások... De nem is akármilyenek.
Szép kis összegek vannak rajta. Telefonon például már a második felszólítás van. Azt írják, megszüntetik a vonalat, ha a tartozást nem egyenlítitek ki 8 napon belül. Mi?... de akkor lőttek a netnek is. És valóban. Utóbbi két hónapban az sem volt fizetve.
Erről eddig nem is tudtál... Szinte kikelsz magadból és rögtön leizzadsz a gondolatra... a szendvics is megállt a kezedben. Az utóbbi idők egyetlen vigaszát számodra a net jelenti... semmi más módja nincs, hogy ebből a mocskos, közönséges, unalmas, és szürke való világból megmenekülj.
És ez a kevés ami számít még neked, veszélybe került...

Odacsapom az asztalra a számlákat idegességembe. És csak úgy a levegőbe kérdezem:
- Ez titeket nem idegesít? Hogy a francba jutottunk idáig?
Majd fölállok és megnézem, hogy maradt-e még kávé. Szükségem van egy bögrére, hogy igazán fölébredjek.

Sopi:

Se Marcsi nem jön vissza a konyhából, se az Öcséd hogy válaszoljon neked. Olybá tűnik, egyszerűen nem akarnak tudomást venni róla... A kávé felé nyúlsz és a bögre is előre ki lett helyezve neked. Meglepő... töltesz is magadnak. De hogy hogyan lesz ez mind kifizetve... A számlák mellett van még egy papír. Kávé közben kezedbe veszed azt is. Gredigen bank hitel törlesztési felszólítás... 4 hónapos elmaradás, 45.000 forint. A számlákkal együtt közel százas, és a hitel... az egészen 6 millió forintra lett felvéve. És még csak a 6 hónapnál jártok...

- Hat millió forint!? - csattanok fel.
- Ez meg mi? - kérdezem felháborodva, olyan hangszínben hogy biztos meghallják.

Sopi:

Felháborodásodra ismét megint nem kapsz semmi választ. Vagyis nem olyat amit remélsz. Ott állsz vagy öt hat másodpercig, mikor Marcsi kijön és elkezdi elpakolni a cuccokat.
- Édesapád már vár kint... meddig akarsz még reggelizni? - kérdezi teljesen színtelen hangon.

Felszisszenek és válasz helyett csak lenéző tekintetet adok neki. Nem vagy az anyám...
Megiszom a kávémat, majd felveszem a cipőmet és lemegyek a garázsba. Már megszoktam a kellemetlen érzést, ahogy a kinti fényből átlépek a műhely félhomályába. Óvatosan elindulok befelé, vigyázva nehogy orra essek valamiben.
- Apu? Mit akartál? Mit kell segíteni?

Sopi:

- Oké! Ott van az a rakás szerszám. Azt ide kéne hozni. Aztán majd mondom még mi lesz... kopogtat a mellette megemelt autó aljára egy méretesebb csavarhúzóval...

Próbálom megtalálni a szerszámokat, meg hogy hol van az az "ott". Ha sikerül, akkor összeszedem a kacatokat és odaviszem neki.

Sopi:

Igen, mikor beszélt róla, az orrával bökött a cuccok irányába így nem volt nehéz megtalálni, a jó nehéz kis szerszámos ládikát. Elég káosz uralkodik benne. Minden féle cucc lóg kifelé, nem is lehet már rendesen rácsukni a tetejét. Annyira tömve van.
Odacipeled.
- Oké, most nézz be alá, mi lehet ott, hátha te jobban észreveszed. Itt... itt a hátsó keréknél...
Mutat a csomagtartó alá faterod.
- Valami ott kilóghat, de nem tudom mi. Ennél jobban meg már nem merem megemelni a járgányt...

- Hol van a lámpa? Add erre! - mondom neki. - Talán úgy többet látunk.
- Amúgy kié ez a kocsi?

Sopi:

Hallasz valami kotorászást a szerszámosban. Fém ütődik fémnek, miközben matat a táskában...
- Ez a kocsi egy eléggé jómódú emberé... Dr. Mészáros Ferencnek hívják... orvos a faszi. Ezért sürgős ez... a kis munka... jó pénzt hoz.
Nah... ez szerintem megfelelő lesz. Hallod az elégedett hangját. Aztán mikor kicsit kijjebb csúsznál a lámpáért mert nem adja a kezedbe, hirtelen erős fájdalom költözik a tarkódba.

Felnyögök fájdalmamban és odakapok a tarkómhoz. A szememet is hunyorítom, hátha segít picit.

Sopi:

Odakapsz és érzed hogy nedves... vagyis... ahogy magad elé emeled hogy megnézd a kezed... véres. Hátadra fordulsz, annyira fáj és sajog... nem akar elmúlni és képtelen vagy szinte bármit csinálni. A tekinteted egyre inkább homályosul... és úgy érzed, nem sokáig maradsz magadnál... egy ködös alak tornyosul föléd, akinek kezében egy méretes pajszer szerűség van... aztán még két másik kettő áll mellé...
- Remélem nem ölted meg...
- Nem, ne aggódj.
- Így könnyebb lesz... mindannyiunknak... igen...
- Legalább nem kell gondoskodnunk róla... és emellett... - halkulnak a szavak.
... Aztán ... aztán minden ködbe borul...

Valami zajra ébredsz... és beszédre... egészen tisztán hallod pedig elég sötét helyen vagy...
- Remélem Mészáros Úr elhozta a pénzt...
- Hogyne! Szükségünk van mindig a jó szervekre... de persze csak akkor marad friss, ha nem halott... először meg kell...
- Ne is mondja tovább...
Hirtelen némi fény világít meg téged, de az előző sötétséghez képest szinte vakító... talán egy csomagtartóban lehetsz. Egy kéz nyúl hozzád, megérinti a nyakadat.
- Ez elég csúnya itt. De legalább ép minden más szerve...
- Ahogy kérte, még él. De... Ugye biztos meg fog halni? ... Nem akarunk később ebből gondot... ...
... - Hogyne. Ne aggódjon. Maximális diszkrécióval fogok eljárni. Nameg... maga szerint képes élni egy ember belső szervek nélkül? Nekünk ez itt nem más mint egy konténer. Egy héj... vagy egy darab hús, ha úgy tetszik.
... Nicsak... csak nem felébredt? ... Aztán érzel egy tűszúrást a nyakadban. Hirtelen nagyon álmosnak érzed magad. Ismét sötétség telepszik rád...

... Furcsa álmot látsz. Meztelen vagy, és teljesen csupasz. Se hajad se testszőrzeted... olyan vagy, mint a többiek akikkel körbe vagy véve. Néha mások is megjelennek. Idegenek. Kutakodóan néznek. Aztán hol itt, hol ott vagy. Néha fényesebb, néha sötétebb helyen. Idővel mintha egyenruhásokkal találkoztál volna. Lángok csapnak fel és elemésztenek mindent. Hideget érzel magad alatt, de nem tudsz járni. Ezért csúszol az egyik szépséges társad felé... mielőtt teljesen elégnél, és a lelked... megpróbálod megérinteni és ahogy megfogod a kezét, visszaszorítja a tied. Úgy érzed, most már békében meghalhatsz... mert megtaláltad azt ami mindig is hiányzott...

Kinyitod a szemed, látásod egész gyorsan kitisztul. Mindenhol fehér falakat látsz. Kezedből és lábadból minden féle csövek vezetnek ki... és... és műszerek hangját hallod... ahogy pittyegnek...